Az egész jelenség mögött az áll, hogy nagyon kevesen
vásárolnak e-könyvet. A magyar könyvpiac jókora hányadát a nem-irodalmi
kiadványok teszik ki, jellemzően a tankönyvek, szakkönyvek, ismeretterjesztő
kiadványok. Az irodalom, ami főként ifjúsági-, szórakoztató- és
szépirodalomként kerül ki a kiadók keze közül, igaz, hogy a vastagabbik fele a
könyvtortának, ám amióta az állambácsi bekajálta a szabad tankönyvpiacot, ez a torta
jelentősen soványodott. Ebből kell megélnie annak a néhány száz kiadónak, amik
itthon évente kb. tizenhétezer címmel szórják meg a piacot. Forintban kifejezve
talán nagynak tűnik az az ötvenötmilliárd forint, amit évről-évre összehoznak a
könyveladásokból, de ez az összeg az, amiből fizetni kell a rezsit, a nyomdát,
a dolgozót, és néha új billentyűzetet is kell venni. Ja, meg adózni is kell
belőle. Minthogy a teljes eladások nem egészen három százalékát teszik ki az
e-könyvek, ennek az áfája igen-igen szerény tétel a kiadási oldalon. Sokkal
nagyobb teher annak a munkatársnak a bére, aki eme szerény bevételű produktum
előállítását végzi. Jóesetben a kiadványszerkesztés, vagy a korrektúrázás is a
munkakörébe tartozik, ám az idő mindenképpen pénz… Tehát az e-könyves szakember
órabére terhelődik rá arra a végső eladási árra, ami akkor is alig hozza vissza
a bekerülési árát, ha az e-könyv szerkesztő nagyon olcsón és gyorsan
összerántja a digitális kiadványt és az csak szerény, tíz-húsz százalék körüli
kedvezményt kap a papírkiadáshoz képest. Ám általában ez inkább a duplája
szokott lenni. Szóval, ha könyveladásból összejön az az évi ötvenöt
milliárdocska, lehetne az arány sokkal jobb, mint az az alig három százalék!
De miért vásárolunk ilyen kevés e-könyvet?
Hiszen adná magát a technika; e-könyvet lehet olvasni a mobiltelefonon, az
asztali gépen, a tableten, a laptopon, és persze az e-könyv olvasón. Ha
letöltesz rá egy felolvasóprogramot, még a szemedet se kell fárasztanod,
utazás, vagy a monoton meló közben is hallgathatod a szöveget. Mégis, ha egy új
könyv megjelenik, és kivételesen digitális formátumban is kikerül a webboltok
virtuális polcaira, minden harmincötödik kötet eladására jut egy e-könyv
vásárlás, még úgy is, hogy jellemzően sokkal gyorsabban megkapjuk, ha csak le
kell töltenünk otthon, és még jóval kevesebbet is kell érte fizetnünk. És
szerintem pontosan itt van az eb elhantolva!
Ha ugyanis az a szempont, hogy jussunk hozzá olcsóbban digitálisan, vagy
hamarabb, mit ahogy a könyvtárból kihozhatjuk, akkor sajnos nagyon hamar adja
magát az ingyenes letöltés alternatívája. Felsorolni is nehéz volna, hány
helyről és módszerrel lehet illegálisan megosztott, ilyen-olyan minőségű, ám
olvasható formátumhoz hozzájutni, szinte már a megjelenést követő napokban
bármelyik kiadott könyvből. Ennek a „hagyománya” ráadásul régebbre nyúlik
vissza, mint az e-könyv: ki ne találkozott volna könyvoldalak fénymásolataival,
stencilezett feladatlapokkal ifjabb éveiben, a kilencvenes évek derekán, amikor
az irodák kötelező kellékévé váltak az első gyorsnyomtatású fekete-fehér
fénymásológépek? Az OCR technológia ezekkel együtt fejlődött, és mire a
szkennelés is az irodai praktikumok részévé vált, már csak néhány perc
többletet jelentett digitális szövegként visszakapni a nyomtatottat. De az
akkori kalózmásolatok legtöbbje nem is vacakolt ezzel: bezippelt mappákban
kényelmesen elfért az a pár száz oldalkép. És bár a kalózmásolatok digitális
megjelenése imígyen mintegy a „kultúránk része”, mégis nagyon nehéz elképzelni,
hogy az amúgy a könyvéért pénzt kiadó vásárló az, aki utána otthon, az olcsó
kis multifunkciós fénymásolóján töri tönkre a szerzeményét, aztán sorozatnézés
helyett éjt-nappallá téve küzd a Wordjével, hogy harmadnapra már a
beszerkesztett doksit töltse fel az internet népének. Az sem sokkal
valószínűbb, hogy a pár száz megvásárolt e-könyv valamelyikét bogarászná át
valaki bitről-bitre, hogy kivadássza az azonosító kódokat és végül úgy tolná
fel a warez oldalakra. Igaz ez utóbbiról semmilyen releváns adatom sincs, azért
pedig nem kezdek el illegálisan letöltögetni, hogy megnézzem, hány e-könyvben
találok kiadói kódokat. A legtöbb anyagról messziről visít, hogy a már
beszerkesztett, digitális formátumot nyúlták le. Egy könyvön elég sokan
dolgoznak a kiadónál, megjárja a szerzőt, a bétázókat, mielőtt eljut a nyomdába.
Nagyjából idáig tart az az érdekszféra, ahol vigyáznak rá, nehogy illetéktelen
kezekbe kerüljön a kiadvány.
Ha kicsit megvizsgáljuk a nyomdaipart, akkor láthatjuk, hogy az egész könyvpiac
alig pár százalékát adja a munkájuknak. Az állami megrendelésre készülő
tankönyvek, hivatalos nyomtatványok, aztán a sajtó, a kötelező kiadványok, a
belső terjesztésű szaklapok és kiadványok, a reklámújságok, prospektusok és
brossúrák, a millióféle nyomtatott csomagolóanyag: Ezek hatalmas mennyisége
tartja fent az iparágat, ami mellett csak egy kis mellékes tétel a
könyvesboltokba kerülő árucikk. Valamivel több könyvkötészeti munka van vele,
mint egy számlatömbbel, és el kell küldeni a kötelespéldányokat, de legalább
szépen kiemelt helyen ott virít benne a nyomda neve. Innentől a számtalan
névtelen nyomdai munkatárs, a könyvtári alkalmazottak, de még az utolsó irodai
takarító, aki „csak a fiának”, de kivisz egy másolatot a bekapcsolva hagyott
számítógépről, potenciális elindítója annak a lavinának, aminek a végén aztán
azt látjuk, hogy harmincöt kötet tulajdonosára jut egyetlen e-könyvvásárló. És
sajnos bizonyára abból a másik harmincötből, akik egyébként a digitális verzió
mellett döntöttek.
De mit lehet tenni a kalózmásolatok ellen? –
adódik a kérdés. Büntetni? Kellően erős szakmai összefogás és érdekképviselet
mellett talán ki lehetne harcolni egy átfogóbb ellenőrzést, vissza lehetne
nyomozni néhány szálat, feltárva, hogy hol szivárognak a könyvek, de azért
legyünk képben: csak a cigaretta után befolyt adó tizenegyszer több, mint a
hazai könyvpiac teljes, adózatlan bevétele! És a könyvek után befizetett adó
összegének tizenötszörösét(!) veszíti el az állam az illegális dohánytermékek
miatt! Ugyanez a nagyságrend megvan az alkoholoknál, majd a gyógyszereknél, és
szinte minden fontosabb árucikk előzi a könyvet. Szóval, ha el kell dönteni,
melyik tolvaj után küldi a rendőröket az állambácsi, a lista legalján talán ott
van az illegális könyvfeltölő is. Ha pedig elkaptuk a gaz szivárogtatót, és
komoly nyomozással kiderítettük, hogy melyik két barátjának adta oda ingyen a
nyomdába, vagy az OSZK-ba szánt fájlt, akkor mi van? Ismerjük a faktoriális
számítást: elég egy tucat „csak két haveromnak adtam oda ingyér” tranzakció, és
máris több példány van kint, mint ahány példányt a nyomdából kapunk. Kit
büntessünk pár millió forintra, amiért ingyen adta, amit ő is ingyen kapott?
Hol kivitelezhető jogilag, pénzben és kapacitásban, hogy a teljes láncolatot végignyomozzuk,
és utólag mindenkin behajtsuk az elmaradt bevételt?
Akkor hagyjuk annyiban? Maradjon minden így, legyen a kiadók költséges hobbija
az e-könyves megjelenés, és néhány elszánt e-könyves kiváltsága, hogy megveheti
azokat többezer forintért? Ez sajnos már most sem működik, hiszen a kiadók kis
magyar valósága egyre drágább papírral és egyre nagyobb állami nyomással néz
szembe, miközben egyáltalán nem az inflációt követően nő a bevételük. Ha
mindezek miatt szorítani kell a nadrágszíjon, hát jó eséllyel ott lesz a
lapáton az e-könyv. Előbb csak a címszám csökken, majd már csak kivételes
címeket dolgoznak át e-könyvvé, aztán ki tudja…
Ha gyűlölöd, de nem szabadulhatsz tőle, szeresd meg!
Ez a keleti bölcsességnek hallatszó mondás elsőre habókosnak tűnhet, de talán
érdemes elgondolkozni felőle. Minthogy a kiadóknak se magukban, se
összességükben nincs elegendő potenciáljuk arra, hogy védekezni tudjanak az
illegális digitalizálás ellen, csakis saját magukra lehetnek hatással. A
mostani modell ugyebár az, hogy megszerzik egy mű kiadási jogát, kiadványt
szerkesztenek belőle, majd minél nagyobb marketinggel próbálják eladni a lehető
legtöbb példányt. Ebbe fúr lyukat az illegális letöltés, sokszor évekre
raktárba űzve a könyveket és elértéktelenítve az e-könyv formátumot.
Ha viszont fordítanának egy kicsit a nézőpontjukon és kihasználnák az
e-könyvekben rejlő potenciált, alkalmaznák az adott „társadalmi kultúrát”,
akkor esetleg előnnyé alakíthatnák azt, amit eddig hátrányként éltek meg. Egy
jól előkészített e-könyv ugyanis nem csak médium, de PR és marketinggépezet is
lehet. Ha ingyenesen hagyják szétterjedni, cserébe sokkal több potenciális
olvasót érhetnek el vele, mint amit a méregdrága utcai plakátokkal. Azokkal
ellentétben egy e-könyv begyűjti a papírkiadás potenciális vásárlóinak
elérhetőségeit, egész pontos számot ad a példányszám-igényről, segít az árkalkulációban,
de akár az egyéb kívánságokat is közvetítheti a kiadó felé: Milyen betűtipust
szeretnének? Hogyan képzelik a kötést? Milyen elképzelésük van a borítóra?
Van-e még valami javítani való a szövegen? Kíváncsiak-e a folytatásra?
Szeretnék-e dedikáltatni a papírkönyvet?
Számtalan értékes adat és információ juthat így el a kiadóhoz, és igazából
megtakaríthatja a marketing kiadáson az e-könyvszerkesztő órabérét. Persze,
csak ha működik. Ha nincsenek visszajelzések, vagy nulla a papírkiadás iránti
érdeklődés, a kiadó bukja a szerzői jogdíjat, a befektetett munkát, és még azt
sem tudhatja, hogy csak a módszer nem működött, vagy tényleg felesleges lett
volna kiadnia a könyvet. Aztán ha mégis megteszi, már előre kiszolgálta azokat,
akik megelégednek az ingyen digitális könyvvel, még ha nem is szerezték volna
be illegálisan… szóval rizikós a játszma, kiadó legyen a talpán, aki
bevállalja.
Manapság az alternatív e-könyvesek erősödő irányzata
adja a lelkesedést. Egyre többen vannak, akik különböző okokból, de nem
a konvencionális könyvkiadásban látják a műveik megjelenési lehetőségét. Ez sem
újkeletű jelenség, hiszen a szamizdat és a magánkiadás a nyomdaiparral egyidejű
lehetőségek. A digitális fejlődés azonban ma már lehetővé tette az e-könyvek
házi előállítását, internetes terjesztését, amivel igazából bárki lehet saját
könyves szerző. A webes értékesítő felületek is adottak, így elméletileg akár
teljes megélhetést biztosíthatna magának bárki, akinek van írói vénája. Csak
hát…
…ahhoz még ki kell tanulni az írói szakmát, össze kell szedni némi szaktudást a
kiadványszerkesztéshez, marketinghez és nem árt az ide vágó jogi kérdésekkel is
tisztában lenni. Ha mindezzel felvértezve elkészül egy piacképes e-könyv, és kiadói
háttér nélkül is sikerül olyan közösségi médiás marketingkampányt produkálni,
amivel az összes potenciális olvasó értesül a műről és annak beszerzési
helyéről, akkor is ott van két bökkenő:
Az első a kis magyar valóság. A kiadók könyveiből sem fogy átlagosan kétezerötszáz
példánynál több címenként, azaz, ha mindent jól csinál az ember, be tud lőni
egy ezerforintos árat, és még meg is veszi az átlag mennyiségű vásárló, akkor
lesz egy adózatlan, két és félmilliós bevétele. Ha nem szánt rá mindenestől egy
fél évnél hosszabb időt, mert nagyon profi, akkor van egy havi, nagyjából
kétszázezres keresete. Ám ez már a nagyon jó helyzet, ahová inkább hosszú évek
alatt lehet eljutni, sok tapasztaláson és újrakezdésen keresztül. Aki pedig
ezen a határon is túl akar szárnyalni, annak bizony tényleg célba kell vennie a
külföldi piacot. Ott aztán meg még nagyobb hegyeket kell megmásznia a
műfordítással, nyelvi lektorálással, majd pedig a külföldi marketinggel.
A másik a „hagyomány”. Ugyanis az így kikerülő könyvet a kutya sem óvja az
illegális letöltésektől, soha, semelyik webbolt sem garantál jogi védelmet, sőt
általában mereven el is zárkózik mindenféle felelősségvállalástól. Tehát ha
sikeres is lesz a könyv, azt legkevésbé a bevétel fogja tükrözni. Adódik hát a kérdés,
nem lenne-e jobb médiumként tekinteni magára az e-könyvre, ami a fentebb soroltakon
túl esetleg mecénások reklámhordozójaként, vagy a kiadók felé bemutatkozásként
sokkal nagyobb hasznot hajthat, mint árucikként? Talán működne a dolog, ha
lennének olyan jó nevű szerzők, akik szent elhivatottságuknak tekintik az
e-könyv honi felfuttatását. Viszont mivel a sikeres író egyik jelzője pontosan
az, hogy papírra nyomtatva jelenhet meg a könyvesboltok polcain, vajmi kevés esélyt
látok erre.
Úgy tűnik hát, hogy a magyar e-könyv minden szinten
megmarad egy nem túl költséges, ám nem is igazán jövedelmező hobbinak.
A kiadók számára presztízs, a sajátkönyveseknek megjelenési lehetőség, az
olvasók részére pedig egy kedvezőbb árú és trendi olvasási mód.
Amennyiben jelentős szemléletváltással a kalózmásolatok többévtizedes hagyománya
piacrombolásból marketingstratégiává nemesíthető, úgy talán valamivel kedvezőbb
helyzetbe kerülhet, ám áttörést csakis a határainkon túlra nyitás hozhat. A
fordítások azonban ma még nagyon ritkák, és a külföldi piac cápái bizonyára
sokáig el fogják rettenteni a hazai kishalakat a komolyabb próbálkozásoktól.
A Hungarian e-books csoport viszont tud abban segíteni, hogy minél közelebb
hozza egymáshoz a különböző feleket, segítse a magyar e-könyv helyzetét, a
kiadókat, szerzőket, olvasókat egyaránt. Elkötelezettek vagyunk a legálisan és
ingyenesen megjelenő e-könyvek iránt, mert az olvasás alapjog, az írás pedig
felszabadít.
Forrás:
Magyar Könyvkiadók és
Könyvterjesztők Egyesülése » Összesítés (mkke.hu)
